Az angiológia vagy érgyógyászat a vérerek (artériák és vénák) valamint a nyirokerek betegségeivel foglalkozó területe az orvostudománynak.

Érsebészeti szakorvosi vizsgálat Budapesten

Mivel foglalkozik az érsebészet?

Az érsebészeti vizsgálat az artériák, vénák és nyirokerek betegségeinek felmérésére szolgáló szakorvosi vizsgálat: célja az erek állapotának és a véráramlásnak az ellenőrzése, fájdalommentes, és általában 15–30 percet vesz igénybe. Elsősorban azoknak érdemes jelentkezniük, akik alsó végtagi érbetegségre utaló panaszokat tapasztalnak – például visszerességet, nehézláb-érzést, lábfájdalmat, duzzanatot vagy mélyvénás trombózis gyanúját –, de megelőzési céllal azoknak az egészségtudatos felnőtteknek is hasznos lehet, akiknél szív- és érrendszeri kockázati tényezők állnak fenn.

Az érsebészet az artériák (verőerek), vénák (visszerek) és nyirokerek betegségeinek diagnosztikájával és kezelésével foglalkozik. Az érbetegségek leggyakrabban egyéb belgyógyászati betegségekhez társultan jelennek meg, de önmagukban is okozhatnak panaszokat; korai felismerésük különösen fontos, mert időben végzett kivizsgálással súlyos szövődmények – például trombózis, tüdőembólia vagy agyi infarktus – előzhetők meg, miközben a szív- és érrendszeri betegségek Magyarországon vezető haláloknak számítanak.

Magas vérnyomás betegség, érelmeszesedés – amely a szervezet minden verőerét érintheti –, magas koleszterin- és vérzsírszint, cukorbetegség esetén érdemes angiológiai kivizsgáláson részt venni. Emellett az érbetegségek gyakrabban jelentkeznek dohányos, túlsúlyos vagy mozgásszegény életmódot folytató páciensek esetén. Az alábbiakban áttekintjük, mivel foglalkozik az érsebészet, milyen tünetek és betegségek esetén indokolt a vizsgálat, hogyan zajlik a kivizsgálás, és milyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre.

+36-1-999-0640 

info@deliklinika.hu

AZONNALI ONLINE IDŐPONTFOGLALÁS

Milyen tünetek esetén célszerű szakorvosi vizsgálat céljából felkeresni a Déli Klinika magán érsebészeti rendelését?

Visszeresség, visszérbetegség (varicositas)

    • tünetei: alsó végtag feszülése, dagadása, vizenyő (ödéma képződés), a lábszár fájdalma, nehéz-láb érzése, a bőr elszíneződése, hámlása, fertőzése, éjszakai görcsös fájdalom, visszérgyulladás, kifekélyesedés. A visszérbetegség gyakori, a felnőtt lakosság mintegy 40%-át érinti.

  • A lábdagadás és a látható, kidudorodó visszerek olyan figyelmeztető jelek lehetnek, amelyek panaszok esetén mielőbbi kivizsgálást indokolnak.

  • Hátterében a vénák tágulata és a vénás billentyűk elégtelen működése áll.

Mélyvénás trombózis gyanúja

  • tünetei: a betegség aszimmetrikus végtagi duzzanattal, fájdalommal, néha kivörösödésével jár. Gyakran alakul ki akkor, ha mozgáskorlátozottság áll fenn (pl. tartós fekvés, hosszú repülőút, gipszrögzítés), vagy ha a vér alvadékonyságát fokozó állapot áll fenn (pl. öröklött rendellenesség, daganatos betegség, gyulladásos betegségek, fogamzásgátló szedés, dohányzás), vagy az alsó testfél vénáira fokozott nyomás nehezedik, keringésük zavart szenved (pl. elhízás, terhesség, szívelégtelenség,) Fontos tudni, hogy a mélyvénás trombózis akár életet veszélyeztető tüdőembóliát is okozhat! Így amennyiben az előzőekben felsorolt bármely, jelentkező tünet fennáll, nagyon fontos gyorsan felkeresni az érsebészeti szakrendelést, mert szakorvos általi azonnali ellátásra és sürgős beavatkozásra is szükség lehet!

Milyen panaszok esetén érdemes érsebész szakorvoshoz fordulni?

Érsebészeti kivizsgálás javasolt, ha az alábbi tünetek közül egy vagy több fennáll:

  • alsó végtagi fájdalom járás közben vagy terhelésre

  • nehézláb-érzés, feszülés, dagadás

  • visszeres tágulatok megjelenése vagy romlása

  • bokaduzzanat, ödéma

  • bőr elszíneződése, szárazsága, hámlása

  • lábszárfekély, nem gyógyuló sebek

  • hideg lábujjak, végtag kihűlése

  • éjszakai lábgörcsök

  • hirtelen kialakuló, egyoldali végtagduzzanat és fájdalom (trombózis gyanúja)

Mélyvénás trombózis gyanúja esetén azonnali érsebészeti vizsgálat szükséges, mivel az állapot életveszélyes tüdőembóliához vezethet.

Bővebben az erek betegségeiről

Az erek betegségei, lokalizációtól függően, változatos tüneteket okozhatnak. Különösen jellegzetesek és igen gyakoriak az alsó végtagi érbetegségek tünetei.

Az erek betegségei leggyakrabban egyéb belgyógyászati betegségekhez társultan jelennek meg, de önmagukban is okozhatnak tüneteket.

Magas vérnyomás betegség, érelmeszesedés, magas koleszterin- és vérzsírszint, cukorbetegség esetén érdemes angiológiai kivizsgáláson részt venni. Emellett az érbetegségek gyakrabban jelentkeznek dohányos, túlsúlyos, vagy mozgásszegény életmódot folytató páciensek esetén.

Szintén fontos a kivizsgálás, ha családunkban előfordult már trombózis (thrombosis), visszérprobléma, szívinfarktus vagy agyi infarktus (stroke). A keringési zavarok időben történő felismerése segít megelőzni a súlyos szövődményeket. A nyaki ér szűkület vizsgálata a stroke megelőzését is szolgálhat, 60–70%-os szűkület esetén pedig további konzultáció szükséges.

Amennyiben az Ön esetében visszeresség, járás közbeni lábfájdalom, izomgörcsök fordulnak elő, lábujjai könnyen kihűlnek, vagy a láb bőre kiszáradásra hajlamos és/vagy elszíneződik, javasolt az érgyógyászati kivizsgálás; a járáskor jelentkező fájdalom a láb verőereinek szűkületére is utalhat, és a vizsgálat nehezen gyógyuló sebek esetén is indokolt.

Az artériás érbetegségek korai diagnózisával olyan súlyos szövődmények előzhetőek meg, mint a lábszárfekély vagy a végtagi érelzáródás, de az érszűkület vagy érelzáródás agyi erek esetében akár agyi infarktust is okozhat. A vénás rendszer súlyos panaszokat okozó betegsége a visszértágulat, de emellett akár krónikus vénás elégtelenség, mélyvénás trombózis vagy tüdőembólia is kialakulhat.

A nyirokerek betegségeiben igen súlyos nyirokpangás (limfödéma/lymphoedema alakulhat ki, mely a mindennapi életminőséget nagyban befolyásolja.

Az érsebészeti vizsgálat fájdalommentes, általában 15–30 percig tart, és nem igényel különösebb előkészületet. A folyamat úgy zajlik, hogy első lépésként részletes anamnézis felvétele és fizikális vizsgálat történik. A páciens a vizsgálat során hozza magával korábbi leleteit is, mert az orvos ezek és a kapott eredmények alapján állítja fel a diagnózist. A Doppler-ultrahang a véráramlás sebességét és a perifériás artériás véráramlást méri, a vizsgálófej pedig a bőrrel érintkezve vizsgálja az ereket; a cél a gyógyszeres vagy sebészeti beavatkozás meghatározása. Konzervatív kezelésként szóba jöhet a kompressziós harisnya viselése. A vénás torna jótékony hatással van az érsebészeti betegségekre. Injekciós megoldás is alkalmazható.

+36-1-999-0640 

info@deliklinika.hu

AZONNALI ONLINE IDŐPONTFOGLALÁS

Árak

Érsebészet

érsebészeti kontroll szakorvosi vizsgálat*

33 000 Ft

Azonnali online
időpontfoglalás

Érsebészet

alap érsebészeti szakorvosi vizsgálat Doppler vizsgálattal

39 000 Ft

Érsebészet

Medical examination in Vascular Surgery (with English medical summary)

49 000 Ft

Azonnali online
időpontfoglalás

Visszér műtéti megoldásaink

A visszérbetegség kezelésében ma már nem szükséges a hagyományos, megterhelő műtét. Ultramodern érsebészeti központunkban nemzetközi szinten is élenjáró technológiával biztosítjuk a visszérbetegségek komplex ellátását, így biztosítva a gyors gyógyulást, a legesztétikusabb eredményt törekedve a maximális fájdalommentességére. A műtét egynapos ellátás keretei között történik és a Páciens a műtét után pár órával haza is térhet otthonába.

Rádiófrekvenciás visszérműtét (RFA)

A rádiófrekvenciás technológia segítségével a hagyományos, sőt a lézeres visszérműtéteknél is kíméletesebben tudjuk megszüntetni a kitágult, beteg visszereket sebészi vágás nélkül. Mivel a rádiófrekvenciás elektróda fala szigetelt, ez megvédi a bőrt és a környező szöveteket a hőhatástól.

A rádiófrekvenciás visszérműtét esetén:

  • Minimálisan invazív és kímeletesebb műtéti megoldást alkalmazunk

  • A kíméletesebb rádiófrekvenciás technológia miatt minimális a műtét utáni bevérzés

  • Minimális a sebfájdalom és gyorsabb a gyógyulás

  • Nincs szükség hagyományos szikés metszésekre és az érszakasz eltávolítására, nincs műtéti metszés a lágyékhajlatban

  • A műtét elvégzését követően lényegesen esztétikusabb a kezelt terület, mint a hagyományos műtéteknél

  • A műtétet követően néhány óra múlva fölkelhet és hazamehet, nem szükséges kórházi megfigyelésre, bent tartózkodás

  • Néhány nappal a műtétet követően ismét munkába állhat, nincs hosszú táppénzes időszak

  • A kiújulás sokkal ritkább, mint a hagyományos műtét esetén

  • Nem szükséges gerinc közeli érzéstelenítés vagy altatás, helyi érzéstelenítésben elvégezhető (iv. gyógyszeres rásegítéssel)

Érsebészeti műtétek a Déli Klinikán

Ragasztásos visszérműtét (VenaSeal™)


A VenaSeal™ szövetragasztásos technológia segítségével a hagyományos, sőt a rádiófrekvenciás és a lézeres visszérműtéteknél is kíméletesebben tudjuk megszüntetni a beteg visszereket sebészi vágás és a vénák falának a roncsolása nélkül.

Ragasztásos visszérműtét esetén:

  • Minimálisan invazív beavatkozással a legkímeletesebb műtéti megoldást alkalmazunk

  • A legkíméletesebb szövetragasztásos technológia miatt nincs műtét utáni bevérzés

  • Gyors és nyom nélküli gyógyulás várható, fájdalom nélkül

  • Kitűnő esztétikai eredmény, hegek, nagyobb traumák és bevérzések nélkül

  • Nincs szükség hagyományos szikés metszésekre és az érszakasz eltávolítására, nincs műtéti metszés a lágyékhajlatban

  • A műtét elvégzését követően lényegesen esztétikusabb a kezelt terület, mint a hagyományos műtéteknél

  • A műtétet követően 1-2 óra múlva fölkelhet és hazamehet, nem szükséges kórházi megfigyelés, bent tartózkodás

  • 1-2 nappal a műtétet követően ismét munkába állhat, sportolhat - nincs hosszú táppénzes időszak

  • Általában nem szükséges kompressziós harisnya viselése a műtétet követően (néhány egyedi eset kivételével)

  • Az érzéstelenítéshez, fájdalommentes beavatkozáshoz elég egy helyi érzéstelenítő injekció, nem szükséges gerinc közeli érzéstelenítés vagy altatás

Érsebészeti műtétek a Déli Klinikán

Lézeres visszérműtét (EVLA)


A lézeres visszérműtét esetén:

  • Minimálisan invazív és kímeletesebb műtéti megoldást alkalmazunk

  • A kíméletesebb lézeres technológia miatt minimális a műtét utáni bevérzés

  • Minimális a sebfájdalom és gyorsabb a gyógyulás

  • Nincs szükség hagyományos szikés metszésekre és az érszakasz eltávolítására, nincs műtéti metszés a lágyékhajlatban

  • A műtét elvégzését követően lényegesen esztétikusabb a kezelt terület, mint a hagyományos műtéteknél

  • A műtétet követően néhány óra múlva fölkelhet és hazamehet, nem szükséges kórházi megfigyelésre, bent tartózkodás

  • Néhány nappal a műtétet követően ismét munkába állhat, nincs hosszú táppénzes időszak

  • A kiújulás sokkal ritkább, mint a hagyományos műtét esetén

  • Nem szükséges gerinc közeli érzéstelenítés vagy altatás, helyi érzéstelenítésben elvégezhető (iv. gyógyszeres rásegítéssel)

Érsebészeti műtétek a Déli Klinikán

ÖNRE SZABVA

Egyedi BIOINFORMATIKAI rendszert állítottunk a gyógyítás szolgálatába – számos kényelmi szolgáltatással.

Hozza létre egyéni profilját a rendszerünkben és a foglalást követően ne felejtse el kitölteni az állapotfelmérő adatlapot, hogy Szakorvosunk előre felkészülhessen a gördülékeny és hatékony vizsgálatra!



RÉSZLETEK

TÜNETE VAN?

Bizonytalan, hogy kihez fordulhatna a panaszával? Segítünk eligazodni!

Tünetegyeztetőnkben könnyedén meghatározhatja, hogy az adott panasz milyen szakághoz tartozik.Válassza ki az aktuális tünetet vagy betegséget és foglaljon időpontot online, egyenesen a megfelelő Szakértőnkhöz – beutaló nélkül!


RÉSZLETEK

COMPLEX-TEAM vélemény

A CMC Déli Klinika® által biztosított úgynevezett multidiszciplináris, azaz több szakterület specialistája által közösen kialakított diagnosztikai és/vagy kezelési javaslat elősegíti a pontosabb diagnózis felállítását és a több szempontot is figyelembe vevő kezelési és/vagy után követési stratégia megvalósítását.

Az eljárás pácienseink számára nemcsak kényelmet, pénz és időmegtakarítást jelent, hanem sokkal nagyobb biztonságot is nyújt.




A COMPLEX-TEAM® vélemény szolgáltatásunk igénybe vételével elkerülhető, hogy Ön elvesszen a különböző szakterületek és eltérő szakmai vélemények útvesztőjében. A COMPLEX-TEAM® vélemény szolgáltatáshoz exkluzív orvosi beteg managementet is biztosítunk, amelynek keretein belül orvos kollégáink specializált informatikai rendszerünk segítségével telefonon, online vagy személyesen segítenek a további szükséges vizsgálatok, szakterületi egyeztetések előkészítésében és az ezekkel kapcsolatos tudnivalók, előkészületek pontos megértésében.  

COMPLEX-TEAM VÉLEMÉNY MEGRENDELÉSE

Tudjon meg többet a Déli Klinikáról